Logopedagogia

Kezdőlap
/
Facebook
Mi a logopedagógia?

"A logopedagógia nem volna más tehát, mint a frankli ember- és gyermekképen alapuló logoterápiás és egzisztenciaanalitikus szemléletű pedagógia, melynek célja az egziszenciális értelemben vett személy kibontakozásának segítése."
Pataky Krisztina

A logopedagógia a logoterápia és a pedagógia metszéspontján elhelyezkedő pedagógiai szemléletmód és kutatási irányzat. Legfőbb jellemzője, hogy nevelő-oktató munkája markánsan tudatosítja és előtérbe helyezi magáról az emberről alkotott képét.
A logopedagógia emberképe megegyezik a Viktor Frank alapította logoterápia és egzisztenciaanalízis mint sajátos pszichoterápiás kezelési módszer és antropológiai kutatási irányzat emberképével, valamint igyekszik azok módszertanából is minél többet meríteni.

Olyan szemlélet és módszertan, mely segít tanároknak, szülőknek, diákoknak, az iskolai élet valamennyi szereplőjének válaszokat találni korunk nagy kihívásaira. A logopedagógia kínálta módszertan és szemléletmód hasznosítható az iskolai élet szervezése és az egyéni életvezetés szintjén
is.











Honnan ered az elnevezés?

A logopedagógia kifejezést az osztrák-német területen azok kezdték használni, akik terápiás képzésben nem részesültek, így a logoterápiát mint pszichoterápiás irányzatot művelni nem tudták, ám annak eredményeit az iskolai élet, leginkább a mentálhigiénés törekvések területén kamatoztatni kívánták. Osztrák képző intézményekben a mai napig indítanak logopedagógiai képzéseket.

Logopedagógia és a pedagógiai kutatási irányzatok

A logopedagógia így egyrészt kritikája mindazon pedagógiai pradigmáknak és praxisnak, melyek a nevelési cél meghatározásánál és megvalósításánál háttérbe szorítják az ember filozófiai antropológiai dimenzióit, nem rendelkeznek koherens emberképpel, sőt nevelési céljaik alapján mintegy utólag és mellékesen konstruálják meg emberképüket.
A logopedagógia sok tekintetben rokonságot mutat a külföldön ismertebb önszabályzó tanulás (self-regulation of learning) kutatási tendenciáival. Ezekben  jelenik meg, hogy a neveltnek képessé kell válnia egyfajta meta-gondolkodásra, mellyel mintegy "három lépés távolságból" szemléli saját tanulási tevékenységét, sőt a reális self és a kell-self közötti távolságra is reflektál. Mindezen belátások alapján szervezi meg, végzi el, monitorozza és értékeli saját tanulási tevékenységét. (MOLNÁR Éva (2002): Önszabályozó tanulás: nemzetközi kutatási irányzatok és tendenciák. In: Magyar Pedagógia, 102./ 1. sz.)